A napfény illata

Oscar-díjas játékok

Régi játékok a Mindenki című filmből.   A hétvégén láttam a Mindenki című rövidfilmet, és miközben néztem, az elejétől fogva végig valami fura gombóc volt a torkomban. A film visszarepített a gyerekkoromba, még ha az 10 évvel korábban is volt, mint amikor a film játszódik. Úgy tűnik, hogy  10 év alatt nem sok minden változott. Nagyon megfogott… Tovább »

Rajzfilmfigurát a fotódból: álomélet a telefonoddal

Egy ingyenes app, ami elvarázsol.   Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy milyen lenne egy rajzfilm főszereplője lenni, mesehősök, híres filmalakok, sztársportolók bőrébe bújni. Van egy app, a MomentCam, mellyel pillanatok alatt azzá válhatsz, akivé szeretnél.  Na, persze, mint mostanában annyiszor, ezt az applikációt is a gyerekeim mutatták meg nekem. Egyszer csak… Tovább »

Szuper DIY játék a finommotorika fejlesztéséhez

Kedves ötlet a kis ujjak ügyesítéséhez, ha nem szeret rajzolni, vagy csúnyán ír a gyerek.   A tanító néninktől a félév előtti fogadóórán azt a tájékoztatást kaptam, hogy a kisfiam olvashatatlanul, sokszor szabálytalanul ír, gyakoroljunk, mert emiatt nem szeretnének neki rossz jegyet adni.   Most másodikos, tavaly még nem volt vele ilyen gond, akkor még… Tovább »

3 ingyen letölthető társasjáték a családnak

Fejlesztő, ismeretterjesztő, vidám játékok ingyen.   Madár, ne mérgelődj! Nemrég akadtam rá a Zöld SzékelyFöld Egyesület honlapjára, és nagyon tetszik, különösen a Hangyasuli program, aminek keretében rengeteg letölthető anyag, játék, feladatlap található a honlapon, köztük a legújabb egy letölthető madaras társasjáték, a Madár, ne mérgelődj.  Innen letöltheted, számos más anyaggal együtt.     A játékos… Tovább »

Varázslatos téli kifestők: töltsd le ingyen

Gyönyörű színezők, kifesthető könyvjelzők, óriásszínezők felnőtteknek és gyerekeknek télre.   Tökéletes időtöltés egy fogvacogtató délutánon a jó meleg szobában színezni. Kiszínezni a telet, karácsonyt, Mikulást, rénszarvasokat, hógömböket. Megannyi hangulat, érzés, téli varázslatok felnőtteknek és gyerekeknek. Csak töltsd le, színezz, töltődj fel, kortyolj bele egy bögre forró kakaóba és készülj a szeretet ünnepére.     Ezek… Tovább »

Beszélj vissza! Ez a leghosszabb mondat, ami visszafelé is ugyanaz

Legyél Fonák Tamás, és olvass mindent fordítva.   Szerintem azt a szójátékot mindenki élvezte az általánosban, amikor olyan szavakat, mondatokat kellett keresni, ami oda és vissza is ugyanaz. A visszafelé olvasásban van egy kis lazaság, mert sokszor a hosszú és rövid magánhangzók és a mássalhangzók eltérését figyelmen kívül hagyják. Szerintem ami mindenkinek elsőre beugrik, az… Tovább »

5+5 kreatív ötlet az őszi szünetre

Ötletek a tartalmas együttlétért.   Nosztalgia a családdal Vegyetek elő régi családi fényképeket, meséljetek, milyen volt a gyerekkorotok, jöhetnek a családi történetek. Mutassatok olyan fényképet, amelyen ugyanannyi idősek vagytok, mint most a gyereketek. Nézzétek meg a hasonlóságokat, különbségeket. Meséljétek el, mi foglalkoztatott ekkor titeket, mi volt a kedvenc ételetek, játékotok, hogyan öltözködtetek. Készítsétek el közösen… Tovább »

Hogyan lehet megtanulni angolul egy videojátékkal?

Hasznos programok, amikkel játék a tanulás. Hogy ne csak nyomogasson, hanem tanuljon is a gyerek.   Másodikos kisfiam nem szeret írni. Balkezes, kissé nehézkesen formálja a betűket, amelyek nem mindig sikerülnek túl szépre, és a betűk, szavak írásának monoton ismétlése untatja. Pedig kellene gyakorolni az írást, és a helyesírást is. De ha hozzálátunk a házi… Tovább »

Így készíts vadgesztenyéből játékot!

Ha gesztenyét hordunk a zsebünkben, az megvéd minket minden betegségtől.   Ismeritek ezt a babonát? Na, ha csak ezen múlna, az én gyerekeimnek ősszel kutya bajuk se lenne, hiszen mindig tele a zsebük gesztenyével. Arra kell csak vigyáznom, hogy ki ne mossam őket, bár a vadgesztenyével állítólag  mosni is lehet. Valamiért én is nagyon vonzódom… Tovább »

10+3 kreatív rajzos játéktipp gyerekeknek

Papír, ceruza, gyerek: egy óra kreatív játék.   A héten az időjárásból már kiderült, hogy valóban ősz van, ráadásul reggelente (már amikor én megyek dolgozni) még szürkület van, ami nálam biztos jele annak, hogy vége a nyárnak. Úgyhogy nem árt, ha felkészülünk a rossz időre, esőre is. Mondjuk, olyan rajzos ötletekkel, melyeknek nincs nagy eszközigénye,… Tovább »

DIY: Szenzációs poharas játék 5 perc alatt

Fejleszti az érzékelést, reflexet, megfigyelőképességet, és a gyerekek imádják majd.   Egyszerű, és nagyszerű, ezt mindenképpen ki kell próbálni. Mint minden jó játékban, eben is az a legjobb, hogy egyszerű, ugyanakkor  nagyon szórakoztató is. Mert hát melyik gyerek nem szeret versenyezni? A színsorokon kivül el tudom képzelni formákkal, betűkkel, számsorokkal is. Mindenesetre megyek és veszek… Tovább »

Titkos üzenetek a nyárra

Szórakoztató  titkosírásos játékok a nyári szünetre, nemcsak gyerekeknek. Olvasás, írás becsempészve.   Vannak örök dolgok, játékok, melyek majd minden gyereknél bejönnek, ilyen a titkosírás is. Gyerekkoromban imádtam, kitaláltunk a barátnőmmel egy saját jelrendszert, aztán ezzel üzengettünk egymásnak.  A gyerekeket is jól leköti a titkosírás, imádnak így üzeneteket írni, és nem mellesleg egy kis betűismétlés is belefér az… Tovább »

5+3 társas, amit gyerek és felnőtt is szívesen játszik

Szórakoztató, pörgős játékok a családnak, bárhol, bármikor.   Nálunk a nyár azért is jó, mert többször társasjátékozunk. Ha elutazunk, biztosan viszünk magunkkal valamilyen kártyajátékot, és az esték a nagy kártyacsatákról szólnak. Ha itthon maradunk, kimegyünk a kertbe, vagy kiülünk a teraszra, és indulhat a játék. Megmondom őszintén, nagyon örülök, hogy a gyerekekkel már olyan társasjátékot… Tovább »

Ezzel a matricával biztosan nem fog unatkozni a gyerkőc az autóban

Briliáns utazós játék, nemcsak gyerekeknek.   A FB-oldalamon osztottam  meg először az alábbi videót, melynek nagy sikere volt.  Történt ugyanis, hogy az amszterdami villamosok ablakára egy kis matricát ragasztottak, amellyel játékra hívják az utasokat. A kis tátogó szörny gyalogosokat “fal fel”, elég hozzá, ha az utas becsukja a fél szemét, és így tekint a kis matricára.  A szörnyecskét a… Tovább »

5+1 filléres focijáték gyerekeknek

Filléres, otthon elkészíthető játékok, amiket a gyerekek imádnak majd.   Amióta elsős lett, a kisfiam imádja a focit. A suli udvaron gyakran rúgják a bőrt, igazi grund foci ez, nagy lelkesedéssel, sok cselezéssel, és még több lyukas nadrággal. 🙂 És persze, hogy gyűjti a focis kártyákat is. A mostani Eb pedig csak hab a tortán,… Tovább »

Keltsd életre a kavicsot!

Kavicsfestés: a családi elfoglaltság. Szerintem szinte minden gyerek szeret kavicsokat gyűjteni, az enyémek már aprócska korukban teletömték a zsebüket a különböző formájú, színű, méretű kavicsokkal. Mivel lassan egy kavicsbányára tettük szert, így elég korán elkezdtük a kavicsok festését is. Manapság még mindig nagy kedvenc, és azért is jó elfoglaltság, mert én is együtt alkothatok a… Tovább »

Grízes élet: így készíts grízképet a gyerekkel

Szerintem kevés gyerek van, aki nem szereti a tejbegrízt. A búzadara azonban nemcsak a konyhában hasznos, leköthetjük vele a gyereket egy órácskára.   Nagyon hasznos elfoglaltság a magkép készítése, amihez sokféle magot, termést használhatunk: lencsét, borsót, mákot, kukoricadarát, búzadarát. Mivel nálunk éppen csak búzadara volt otthon, kitaláltam, hogyan lehet színes a grízkép. Az ötletet a… Tovább »

Középkori társasjáték mai gyerekeknek

Nim: kétszemélyes stratégiai játék kavicsokból.   Az egész azzal kezdődött, hogy Pannának a suliban adott témakörökből természetismeretből és történelemből projektmunkát kellett készíteni. Így aztán nekiláttunk, hogy valami érdekességet készítsünk az órára.  A középkori témakörből végül ezt az egyszerűen elkészíthető, játszható játékot választottuk, amit a gyerekek gyorsan meg tudnak tanulni és nagyon élvezik.  A játék ősét az ókori… Tovább »

15 ingyenes, letölthető játék gyerekeknek

Gyereknapra (is) kiváló.   Sokféle nyomtatható játékot gyűjtöttem, egyeseket lehet színezni, rajzolni, fejleszti a képzelőerőt, mások kiválóak a szerepjátékokra. Van közöttük klasszikus, és modern is, egy közös van mindegyikben, hogy nagyon szórakoztatóak. Különösen akkor, ha mi, felnőttek is részt veszünk a mókában. A képekre kattintva elérhetőek azok oldalak, ahonnan ingyenesen letölthetőek. Egyensúly, és móka Egyensúlyozd… Tovább »

Lenyűgöző bűvésztrükk gyereknapra

Kivitelezni egyszerű, és a hatás nem marad el.   Nem kell hozzá más, csak egy papírpénz és 2 db gémkapocs. A papírpénzt harmonikaszerűen három részre kell hajtani, de csináljunk erős éleket. Majd tűzzük be a gémkapcsokat a képeken látható módon, (ha a harmadok közepén tűzünk, könnyebb dolgunk lesz). Húzzuk szét a pénzt két végét megfogva…. Tovább »

Mágikus pénztárca gyerekeknek- videóval

Bár a pénz nem kamatozik benne, de a te gyereked lesz a legmenőbb ezzel a tárcával. Dobd fel vele a gyereknapot is! Ezzel a rafinált fűzési technikával először a debreceni vásárban találkoztam, ahol azonnal beleszerettem abba a fajátékba, ami nyitható volt elöl és hátul is, és a faelemek a fizikát meghazudtolva omlottak le róla. Nemrég… Tovább »

Ördögbot: igazi játékcsemege (nemcsak) ördögfiókáknak

Nálunk az egész család imádja! Mátét nehéz leültetni, ritkán marad egy helyben, izeg-mozog, szaladgál, folyton mozgásban van. Nála leginkább a mozgásos játékok váltak be, és még a hét napjait is rákjárásban tanultuk ezzel a társasjátékkal. Így amikor megláttam egy vásárban ezt a játékot, rögtön tudtam, hogy kell nekünk. (Persze a gyerekek még ennél is hamarabb… Tovább »

Papírguriga nyomda: filléres játék gyerekeknek

Gyors, fejlesztő, és még a kicsik is élvezni fogják.   A papírgurigát imádjuk, mert nagyon sokféleképpen lehet használni. Ha kell egy gyors kreatív tipp, amivel hasznosan lefoglalhatjuk a gyereket, akkor a papírguriga nyomda készítése, és a nyomdázás kiváló játéklehetőség. Papírguriga egy háztartásban mindig akad, így semmi akadálya, hogy hozzálássunk egy vidám, tavaszi kép elkészítéséhez, akár… Tovább »

A 10 legjobb áprilisi tréfa gyerekeknek

Ártatlan tréfák a gyerekmosolyért.   Az a megfigyelésem, hogy a gyerekeknek még van humorérzékük, ráadásul a finom humort is azonnal észreveszik. Egy közös viccelődés, nagy nevetés a család minden tagjának jólesik. Egy dolog fontos szerintem, a tréfa ne legyen bántó, ijesztő, valóban humoros legyen. Hogy melyik gyerek mire vevő, mennyire érzékeny, azt a szülei tudják a… Tovább »

Mi a közös az intelligens gyurmában és a McDonald’s sült krumpliban?

Talán az, hogy szeretik a gyerekek?! Bár ez is igaz, de a bejegyzés végén egy meglepő dolog is kiderül.   Manapság már annyi a játék, mint égen a csillag, és nehéz is közülük választani, mert az ember nem ismeri ezek nagy részét, maximum a reklámokból. Amik ugye, néha kissé csalóka képet festenek a hirdetett játékcsodáról…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!