A napfény illata

Menő holmik mintás festőhengerekkel

Régen a mester fogta a mintás gumihengert, és csodát művelt a meszelt fallal.

 

Gyerekkoromból még emlékszem, hogy nekünk is ilyen hengerelt mintával díszített volt a házunk. Sőt, anyukám saját maga festette és hengerelte a falakat. Még az orromban érzem a friss mész szagát, és magam előtt látom a tubusos színezőpaszták karakteres színeit.

Látom, ahogyan a henger néhány puklinál megugrik a falon, néha-néha kihagy, és a minta kicsit szabálytalan lesz. Ezekre a helyekre aztán képek, fotók kerültek.

Emlékszem,  akkoriban annyira nem szerettem ezeket a mintákat, mert a nagyon menő panelban tapéta volt a falon és én is ilyenre vágytam.

A mintás gumihengerek új mintákkal ma ismét divatosak.  

Manapság egy-egy falszakaszt díszítenek  vele, nem az egész szoba mintás.

Közzétette: Yeni Gelin Dünyası ツ – 2017. március 30.

A falak helyett azonban leginkább tárgyakon, bútorokon, textileken bukkanhatunk hengerelt mintákra. 

Magyarország “hengernagyhatalom” volt valaha, az itt tervezett, gyártott, tökéletesített hengerek szerte a világon keresettek voltak. Egy időben aztán  eltűntek a hengerek, leginkább aukciós oldalakon, padlásokon bukkanhattunk rájuk.

Ma ismét reneszánszukat élik, az Etsy-n találtam sokfélét, izgalmas mintákkal és felhasználással.

 

 

A mintákat bútorokra, 

textilekre,

járófelületre vitték fel.

Az biztos, hogy ügyesnek kelle lenni, ha szép mintát akarunk, egy mozdulattal, egyenletes sebességgel végighúzni a hengert a felületen, mert egyébként szakadt lesz.

Az illesztésekre is figyelni kell.

 

Ha már festőhenger, akkor mindenképpen meg kell emlékezni Juditról és Gáborról, és az Apacuka ceramics-ről, akik egy saját, egyedi technológiát dolgoztak ki gyönyörű kerámiájuk díszítéséhez. Annyira menő, nem véletlen, hogy még Nigella Lawson  is beleszeretett.

Óriási siker, és nagyon büszke vagyok, hogy ismerhetem őket. 

A workshopjukon készült tányérjaimat imádom, és még a férjem is örül nekik, mert beteheti  őket a mosogatógépbe.

Végül pedig egy kicsit szokatlan alkalmazás a téglafalak kedvelőinek.

A nap ötlete: téglahenger. Szép napot! 🙂

Közzétette: Anapfenyillata.cafeblog.hu/ – 2017. július 23.

Szép napot!

Képek forrásai: a képere kattintva. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!