A napfény illata

Készíts körömvirágos virágsót!

Ízletes, tele minden jóval.

 

Hálás növénye a kertünknek a körömvirág. Gyönyörű aranysárga virágai jókedvre derítenek, szinte magától nő, leginkább azután, miután egyszer ültettük, hiszen szépen elszórja a magjait, és következő évben ismét virít. Mivel hónapokon keresztül virágzik, folyamatosan szüretelem, teljesen kinyílt állapotban.

Lehet frissen is felhasználni, például salátákba, de kenőcsnek, olajnak, és virágsónak megszárítom.

A virágsó készítést Gabitól tanultam, aki fitoterapeuta is: azóta is nagyon hálás vagyok érte. Mert egyszerűen különlegessé teszi az ételeket. Gabi vendégcikkét itt találod.

 

A virágsó szárított, (és ehető) virágból, és jó minőségű szemcsés sóból (erdélyi kősó) áll. A virág lehet például rózsa, hibiszkusz, bodzavirág, levendula,  mályvavirág. Érdemes 2-3 féle virágot választani. (Én egy kevés körömvirág mellett a moringát, és a rózsát választottam.)

Ezeket és a sót összekeverjük, enyhén megdaráljuk, de tényleg csak enyhén. Az a legjobb, ha borsőrlőbe tudjuk tenni.

Imádom ezzel szórni a salátát, a gombát, pirítóst, bundás kenyeret. Annyira finom, és miközben eszem, úgy érzem, megszépülök. 🙂

A körömvirág csuda egy növény,sok-sok gyógyhatással, például gyulladáscsökkentő kívül és belül is, a sebeket, napégést, rovarcsípést gyönyörűen gyógyítja. Most kenőcs helyett, melyet disznózsírral szokás készíteni- és melyet a család egyszer megevett vacsorára – olajat készítettem.  

A szárított (mindenképpen száraz virág legyen) körömvirágot frissen sajtolt olajjal öntöm nyakon, és pár hétig érlelem, naponta felrázva azt.

Ugye, milyen gyönyörű?

Szép napot!

A bejegyzés  saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!