A napfény illata

Tárold csomómentesen a fülhallgatód: készíts tündéri tokot!

Kábelek biztonságban.

 

Igen, vannak azok a manók, akik összegubancolják a vezetékeket: a táskánkban, a zsebünkben, ott lapulnak mindenhol. 

Nekünk azonban a manókon kívül van egy cicánk is. Grafit, aki csak néhány hete tagja a családunknak, igencsak kábelbarát és a modern kütyüket is kedveli. Ott terem a laptop mellett, rámászik a billentyűzetére, és bepötyög egy jelszót, megpiszkálja a tableteket, és felügyeli a töltőkábeleket is.

 

A kis bársonytalpú nagyon kíváncsi természet, és rettentően játékos, amit bizonyos esetekben – úgy, mint függönytornászás, kanapévakarás – kellő szigorral kezelek, mostanra elég összehúzott szemöldökkel, mérgesen kimondanom a nevét, és azonnal abbahagyja a renitenskedést, egészen addig, míg hátat nem fordítok neki. 🙂

 Nemrégiben felfedeztem, hogy elcseni a gyerekek kanapén, szőnyegen hagyott dolgait: egy kisebb raktárnyi készletet halmozott fel fél pár zoknikból, ceruzákból, radírokból az ágy alatt, és végre meglett a lányom összegubancolt és kissé megrágott fülhallgatója is, amit szintén az ágy alá focizott.

A raktár láttán úgy éreztem lépnem kell: elsőként rendrakási oktatást kaptak a gyerekek, és  tokokat a fülhallgatók. 

 

Bár nem vagyok gyakorlott varró, de régóta szemezek az Erin által készített cipzáros, kulcstartós tárolóval úgyhogy itt volt az ideje kipróbálni. A szabásminta egyszerű, és az oldalról letölthető, ahogyan nagyon szépen, érthetően mutatják a fotók, hogyan kell a varrást elvégezni, érdemes azt követni.

A munkához én újrahasznosított anyagokat használtam, Panna kinőtt és szakadt farmernadrágját, és  egy régebbi pizsamanadrág anyagát. Mivel a farmer ad egy kis tartást, ezért csak két réteg anyagot használtam, töltőanyag nem került bele.

Első körben egy az egyben a sablon alapján szabtam az anyagokat, de készítés közben rájöttem, hogy a cipzár miatt a felső rész nagyobb lesz, így az alsó körökből kb. 1 cm-rel nagyobbat vágtam ki a következő tok varrásánál.

A rétegeket a képek alapján raktam egymásra, ami fontos, hogy mindent kifordítva kell varrni, hogy amikor visszafordítjuk, a varrások ne látszódjanak.

A felső résszel kezdtem, majd színükre fordítva az anyagot, következett a díszvarrás, és a fül elkészítése. Mivel farmerrel dolgoztam, ami elég vastag, nem kockáztattam meg, hogy később nem sikerül kulcskarikát húzni rá, hanem a kulcskarikával együtt varrtam fel a fület.

Ha ezzel készen vagyunk,   jöhet a tokocska alja.  Egymásra raktam az anyagokat, és összevarrtam a kört az elkészített felső résszel, persze most is kifordítva. Fontos: a cipzár legyen félig kinyitva, mert egyébként nem tudjuk majd kifordítani a tokot.

Ha kész, csak ki kell fordítani és egy díszvarrással lezárni a kört, ezzel egyébként eltisztázzuk a belsejét is.

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!