A napfény illata

Öten egy asztalnál: nézz körül egy celldömölki család konyhájában

Végre le tudunk ülni egy asztalhoz.

 

Ölbeiné H. Hajnalka férjével és 3 kisfiával  2 éve költözött be abba a házba, amit ma otthonuknak tekintenek.

 

 

“Nyár elején lesz három éve, hogy elkezdtünk új otthont keresni. Addig egy harmadik emeleti panellakásban éltünk, amely ugyan kisebb volt, mint a házunk, de jó elosztású.

Amikor megtudtuk, hogy várandós vagyok a harmadik kisfiammal, nem is gondoltunk rá, hogy eladjuk, inkább azon agyaltunk, hogyan rendezzük át a lakást úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.

Aztán a középső kisfiam keresztapja megkérdezte, nem akarunk-e családi házba költözni, mert ő megvenné a lakást…hát így indultunk háznézőbe.

Ami fontos volt: legyen nagyobb,  mint a lakás és legyen udvara. Igazi udvara, olyan ahol jó játszani, focizni, hintázni.

Amikor először megláttuk a házat, kicsit megijedtünk, főleg a férjem. Rossz elosztású volt, túlzsúfolt, az udvar borzasztóan elhanyagolt állapotban leledzett. De én már akkor láttam benne azt, ami lehetne.

 

Láttam a tágas udvart, ahol a fiaim fociznak, a teraszt, ahol a férjemmel üldögélünk, az asztalt a konyhában, ahova végre le tudunk egyszerre ülni. No és ennyi gyereknél az sem volt elhanyagolható szempont, hogy két mellékhelyiség van.

 

 

Így végül belevágtunk. Az idő nagyon sürgetett, szerettünk volna még Marci születése előtt beköltözni, ezért mindössze két és fél hónapunk maradt mindenre. Az összes burkolatot felszedtük, az ajtókat, ablakokat átfestettük, a falakat csiszolni is kellett.

A bejárati ajtót befalaztattuk és másik helyre került. Rengeteg meló volt, főleg a férjemnek, de megérte.”-emlékszik vissza Hajni.

 

A ház berendezése még nincs kész teljesen, de a 11 nm-es konyha már olyan, amilyet megálmodtak maguknak.

“Még a lakásban éltünk amikor elkezdtem követni Bardócz Éva blogját, akkor, őáltala szerettem bele a fehér színbe. Tudtam, ha egyszer lesz új konyhám, a fehér fog dominálni benne. Aztán közben rátaláltam Redcountry Bodnár Kingájára, aki folyamatosan gyönyörű piros-fehér-faszínű konyhák képeivel bombázott. Akkor azt éreztem, hogy ez az, amit szeretnék, ami én vagyok, lettem.

 

A férjem szabad kezet adott nekem a konyha kialakításában, de mindent vele együtt választottunk. Szeretjük az Ikea bútorait, kiegészítőit, így a konyha 90%-a Ikeás. 

Először egy papírra vázoltam fel az elképzelésünket, majd az Ikea online tervezőjével beillesztgettem mindent a helyére. Végül az asztalosunk készítette el a vázat, az Ikeából a frontokat és az asztalt vásároltuk a székekkel, így a végösszeg jóval kedvezőbb lett.”

 

A berendezés kialakításánál a fő szempont a praktikum volt. És bár a konyha maga nem nagy, de a kihúzható asztalnál nyolcan is simán elférnek. A konyhapulton mindennek megvan a maga helye, ahogy a szekrényekben, fiókokban is.

 

 

“Szenvedélyesen szeretem a magyar kézművesek munkáit. Hiszem,  hogy egy otthon berendezésének a varázsát azok az apróságok adják, amik szívvel-lélekkel készültek. A polcokon, az ablakpárkányon megtalálhatóak többek között Andy kuckója, Redcountry by Kingabodnár, Színházikó, Nosztalgia kacatok boltja, Mayanda Works munkái.

 

 

A tányértartó polc díszei a tányérok, amiket a Meskán rendeltem egy tüneményes porcelánfestőtől, Talismantól. Nélkülük csak egy Ikea tucatkonyhám lenne, de velük minden nap öröm ide bejönni, ráérősen megreggelizni, még a veszekedés is jobb ízű az asztalnál.”

 

Néhány dolgot Hajni és édesanyja készített:

“Nincs túl jó kézügyességem, de van egy csodás anyukám, aki minden álmomat megvalósítja -így született meg az én képzeletemből, és az ő tudásából a Meseműhely, amivel talán kicsit mi is hozzájárulunk mások otthonának szépítgetéséhez.

A konyhámban a textiltulipánok és a székeken lévő kockás párnahuzatok is az ő keze munkáját dicsérik , én egyedül a csillagot készítettem, ami a konyharuha mellett lóg.

 

A teraszon van egy kábeldob és egy raklapból készített kis polcos lerakó is, ezeket én festettem le fehérre, csakúgy, mint a virágos ládákat, amikben azelőtt szerszámot szállítottak és kidobásra vártak.

 

 

 

Az egyik kedvencem Marci szobájában egy Ribba képkeret továbbgondolása. Csíkos-pöttyös textillel és grosgrain szalaggal díszítettem, rájuk pici hintalovak kerültek. Szeretem, a nagyobbak szobájában is lesz majd ilyen, az ágyuk felett.

 

 

Hajni arra a kérdésemre, hogy miért szereti ezt a konyhát, a következőt válaszolta:

“A legeslegjobban azért szeretem, mert végre le tudunk ülni egy asztalhoz. A lakásban egy icipici asztalunk volt, négyen két részletben ettünk.

Itt meg körülüljük az asztalt, hangoskodunk, nevetünk, néha veszekszünk. Élünk.

Reggelente elviszem a nagyokat suliba, hazajövünk Marcival, csinálok egy forró teát és szép lassan megreggelizünk. Aztán ő elszalad, én pedig üldögélek tovább, a szemem megsimogatja ezeket a szívemnek oly kedves dolgokat, és olyankor hálás vagyok, nagyon hálás, hogy ezt megtehetem.

 Büszke azonban nem a konyhámra vagyok, hanem arra, hogy karácsony előtt a  Meseműhelyen több mint százötvenezer forintot gyűjtöttünk össze pár helybéli  kézművessel egy közeli gyermekotthonnak.

 

 Meg arra,  hogy tavaly a nagyfiam egész osztályát meghívtuk a frissen elkészült udvarunkra játszani napközi alatt.

 Olyan, de olyan jó volt látni az örömüket, hogy idén már két osztály jön, ha    minden jól megy. A házunk nagy része még a bank tulajdona, nekünk mégis úgy adja a legtöbbet, ha továbbadunk belőle.”

fotó: Ölbeiné H. Hajnalka

 Szép napot!

 A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!