A napfény illata

A leghasznosabb, amit az ünnepek alatt csinálhatsz

 Ezt ki kell próbálni.

 

Télen sok a mosnivaló.  Emiatt sok a vasalásra váró holmi is. Nem tudom, miért, de a vasalás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, utálom, na.

De ha már úgyis csinálni kell, közben megpróbálok valami élvezeteset is művelni. Mostanában megnézem Lovász László Lakástalkshow-jait, – amit előzetesen felveszek, mert egyébként olyan későn meg pláne nem vasalok – mindegyik beszélgetés ad nekem valamit.

A kedvenc részem az, amikor előkerül a “holtartométer”, egy (szerintem tuti biztosan DIY :-)) faszerkezet, amin egy csúszkával lehet beállítani, hogy a kérdezett híresség éppen hol tart az életében. És ezt úgy értelmezheti, ahogyan akarja (család, karrier, tanulás, életkor…).

Ez a kérdés engem is elgondolkoztatott, nem árt néha számot vetni magunkkal, és tervezni a jövőt. Persze nem vasalás közben. Vagyis nekem semmiképpen.

Szóval,  amikor úgy gondoltam, majd jól kitalálom, hogy hol tartok, belefutottam egy nagyon jó kis kezdeményezésbe, ami egyébként nem újdonság, csak nekem az.

yearcompass-photo-3

A YearCompass ma már egy nemzetközi mozgalom, aminek követői évről évre kitöltik az Évrendező füzetet. Ez a füzet eredetileg egy  tartalmas szilveszteri baráti összejövetelre született, ma pedig számtalan nyelven ingyenesen letölthető és segíti az önismeretet, a céljaink megvalósítását.

“Az év során, egy Átlagos Szerdán nehéz meglátni a nagyobb összefüggéseket. Legtöbben a hétköznapjainkat rutinok alapján éljük, és ennek a rutinnak nem része az, hogy hátralépjünk, és ránézzünk arra, hová tartunk, mit szeretnénk elérni. A füzet egy eszköz arra, hogy ezt a lépést megtegyük, észrevegyük az év legszebb pillanatait és levonhassuk legnagyobb tanulságait, madártávlatból.

 

yearcompass-photo-10

Mindannyian álmodunk, de kevesen tervezünk. Vagy legalábbis kevesen tervezünk hatékonyan. A füzet második része abban segít, hogy az álmokból célok legyenek, a célokból pedig tettek. Az újévi fogadalom nem működik. Az évrendezés igen. 🙂 “

 


Könyv készült a tavalyi évedről. Mi a címe?  Ki az a három ember, aki a legnagyobb hatással volt rád? Erről szól a következő éved.


Jó kérdések, ugye?

Most, amikor közeleg az év vége, amikor az ünnepek alatt, között kicsit megállunk, érdemes kitölteni ezt a füzetet.

Ha többen vagytok, és olyan a család, társaság, akkor akár csapatban, ha pedig egyedül szeretnéd, akkor magányosan.

Én biztosan megteszem. (Szóval a leghasznosabb, amit az ünnepek alatt/között csinálhatsz: nem , nem a vasalás.)

Innen ingyenesen letölthető. Még egy gyors baráti ajándéknak is szuper.

Szép napot!

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!