A napfény illata

Te is megtudod csinálni: téli díszek

“Az alkotás feltölt, kifényesíti a hétköznapi rohanásban megtört lelket, és magabiztossá tesz.” (Teési-Vass Zsuzsa,  Tűvarázslat blog )

 

Ebben a sorozatban  olyan hétköznapi embereket mutatok be, akik hobbijukkal másokat is inspirálhatnak.

Molnár Hermina egyik kedves olvasóm, akinek először porcelángyurmából készült dolgaira figyeltem fel. Egy kommentben írta, hogy nálam olvasta a receptet, és úgy megszerette a vele való munkát, hogy rendszeresen készít belőle valamit.

De persze sok minden mást is kipróbált.

04

” Az adventi családi fotózáshoz saját készítésű dolgokat vittünk: transzferált faszeleteket, adventi koszorút, és a kislányomnak készített fejdíszt.”

Milyen kézműves tevékenységekkel foglalkozol?

Erre a kérdésre nem tudok konkrét választ adni, mert nagyon sok mindenbe bele kezdek, aztán van, amit fél úton abbahagyok, mert vagy nincs sikerélményem, vagy nem érzem magaménak. Mindig az a fő szempont, hogy a környezetemben lévő tárgyakat, – ami sok embernek csak szemét- a természet adta kincseket  felhasználjam.

Igaziból 6 éve kezdtem el a kézműves tevékenykedéseimet.

Mindig is fontos volt környezetem szépítése, de 6 éve zömében saját készítésű tárgyakkal dekorálok és valahogy a karácsonyi dekoráció készítése a legkedvesebb számomra.

Próbáltam már a dekupázsolást, aztán minden létező dolgot betekertem (zsinórozás), aztán következett a filc, és pont egy éve az első sikeres transzferálásom után, ma már a transzfer van az első helyen, ahol még csak szárnyaimat bontogatom, de látom és érzem a haladást.

07

Melyik munkád volt a legnehezebb?

Két kihívás is volt az elmúlt évben, kis dolgok, de nekem akkor nagy dolgok voltak, ma sem értem honnan volt bátorságom és erőm elkészíteni.

Tavasszal még nagyon kezdő transzferáló voltam, amikor  egy kedves munkatársam sok győzködés után rávett készítsek az anyukájának egy üveget egy kedvenc versével. Nem akartam belemenni, de láttam, hogy  annyira fontos neki, így megpróbáltam.

Sose felejtem el, mire rákanalaztam a 6 szakaszos verset a boros üvegre (szorított az idő, egy napom volt rá) kezem, lábam remegett, addig egy-két szót transzferáltam transzferoldattal.

06

A második pedig egy óra elkészítése volt, szintén ismerősnek, amit ajándékba szántak.

Melyik munkád a legkedvesebb?

Olyan sok van,hogy nem is tudok választani:de a tavalyi karácsonyfánk az egy nagy kedvenc volt, végre volt elég bátorságom azt mondani, hogy nem követek semmiféle trendet, nem érdekel, kinek milyen színű a karácsonyfája, én elkészítem azt, amit mindig is akartam.

12

Így történt az, hogy szinte minden, ami a fára került,  saját készítésű dísz volt :a kenderfonallal betekert hungarocell gömbök (de volt köztük nem használt,sérült ,kiharapott kis labda is), az apukám kicsengetési kártyájából (1977-ből) készült papírangyal, szárított narancshéj, keksz, na meg a porcelángyurma, amit itt olvastam először és nagyon hálás vagyok érte, mert nincs az az évszak amikor nem használnám.

05

Honnan inspirálódsz?

Inspirálódni a világhálóról szoktam, követek néhány blogot, illetve gyűjtőoldalakat nézegetek. Ugyanakkor az is inspirál, hogy olyat készítsek, amit a környezetem még nem ismer.

Mit adott neked ez a tevékenység? Mit jelent neked  ez a tevékenység?

Nekem ez a tevékenység sok-sok örömet ad, feltölt, ha feszült vagyok, feszültséget old, illetve jobban értékelem más munkáját ezáltal, hogy tudom mi van benne egy kézzel(de szívvel,lélekkel is) készült tárgyban.

Ez már az életemhez tartozik és úgy érzem itt bontakozhatok ki,most gyereknevelésin  vagyok és ez fontos, hogy valami mást is csináljak, mint a házimunka.

03

Mikor kezded el a karácsonyi dekorálást? Miket készítesz ilyenkor? Idén milyen újdonságot próbálsz ki?

 A karácsonyi dekoráció készítését november közepén szoktam elkezdeni, de most már rájöttem, sose tudom elég időben elkezdeni. Advent első vasárnapjára szoktam feldíszíteni otthonunkat, és utána inkább már ajándékozásra készítem a dekorációs tárgyaimat.
Ebben az időszakban gyertyatartókat, mécsestartókat, ajtókopogtatókat, filcből készült karácsonyi díszeket készítek.

09

Idén elkészítettem amiről a tavaly csak álmodni mertem,a tavaly láttam a Csendes éj kottájával egy párnahuzatot illetve ládát az interneten és ezt kiegészítettem egy táblácskával, most már eljutottam odáig, hogy ezt könnyedén el tudom készíteni magamnak.

11

08

Hogyan készült az alábbi adventi koszorúd?

01
Adventi koszorú kicsit másképp: így fogalmaznám meg a nem használt pulóverrel betekert adventi díszemet. Nagyon egyszerű az elkészítése, tényleg nem igényel sok kézügyességet.

Levágtam a pulóver ujját, elvágtam a varrásnál és ráraktam a koszorú alapra jó szorosan. Ezt követően az  alját ragasztópisztollyal ragasztottam össze, utána már csak díszítés van hátra, mivel én  az egyszerű dolgokat szeretem, kevés dolgot raktam rá.

Szép napot!

Fotók: Molnár Hermina. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Mentés

Mentés

Mentés

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!