A napfény illata

5 lépés az őszi megbetegedések ellen

 

Újra itt van, megérkezett, és persze nemcsak az ősz, és az esős, hűvös idő, hanem a nátha is, legalábbis a családunkat már elérte.

 osz

A kisfiam másodikos, és ha néhány napot kiesik a suliból, nagyon sok anyagot kell pótolnunk, szinte folyamatosan tanulunk, mikor már kissé jobban van. A munkahelyeken sem örülnek a táppénznek, és persze betegnek lenni sem jó, így nem mindegy, mennyit betegeskedünk.

 

Hogy mit tehetünk? Erről beszélgettünk Dr. Pető Gabriella gyermekorvos – természetgyógyásszal. Gabi városunkban gyermekorvos, mellette természetgyógyászként is praktizál, emellett életmód tábort szervez túlsúlyos gyerekeknek, és az alapítványi munkában is a gyermekegészségügyet szolgálja. 

osz2

Miért ősszel lesz mindenki beteg? Ezért a hidegebb, hűvösebb idő a felelős?

A hirtelen bejövő hideg a szervezetünket megterheli, nehezen tud alkalmazkodni ehhez a kihíváshoz, mellette a környezetünkben növekvő számban megjelenő légúti vírusok, egyéb kórokozók ilyen állapotban könnyebben „megtámadják”.

Megváltozik az ősz beköszöntével a táplálkozásunk, a nyári vitamindús táplálékok lecserélődnek elsősorban energiát adó, szénhidrátdús élelmiszerekre.

A vitaminok pótlását idénygyümölcsökkel nehezebben tudjuk megoldani, amit ilyenkor annak gondolunk, az utóérő citrusféle, ami ráadásul hűtő hatással bír a szervezetünkre, holott éppen melegíteni kellene a kinti hideg miatt.

Kevesebbet mozgunk, többet dolgozunk, elsősorban zárt térben összezárva.

Említetted, hogy nem igazán jók a citrusfélék? Mégis, milyen gyümölcsöt együnk ilyenkor?

A citrusfélék is jók, csak mértékkel. Mindig az egyensúlyon van a lényeg. Mivel mi itt vagyunk Közép-Európában, itteni őszi-téli zöldségekre van szükség, ilyen például az alma, körte, savanyú káposzta, brokkoli,  vagy az aszalványok: szilva, áfonya, meggy.

osz4

Milyen betegségek a leggyakoribbak ebben az időszakban?

Elsősorban a légúti vírusbetegségek a jellemzőek, amikből aztán lehet súlyosabb esetben hörgőgyulladás, tüdőgyulladás, különösen, ha baktériummal felülfertőződik.

De nem ritka a gyomor-bélrendszer megbetegedése sem. Ilyenkor jellemző- ősz végén, a tél elején- az influenza és a tél második felében járványokat is okozó bárányhimlő.


Hogyan előzhetjük meg a betegségeket?

A megelőzés több lépcsőből áll:

  • Fontos a kiegyensúlyozott, megfelelő vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, zöldséget és gyümölcsöt is kellő mennyiségben tartalmazó, változatos étrend.
  • Fontos a kellő mennyiségű folyadék fogyasztása: (gyógy)teák, forrásvizek, valódi ásványvizek, frissen préselt gyümölcslevek, zöldséglevek, meleg levesek fogyasztása.
  • Heti több alkalommal végzett mozgás: séta, futás,túrázás, torna, jóga.
  • A stressz óriási jelentőséggel bír immunrendszerünk állapotát illetően. Az állandó stressz rendkívül gyengíti azt. Ma már bebizonyosodott, hogy a betegségek jelentős részéért az elhúzódó stressz tehető felelőssé: a pszichoszomatikus betegségek kialakulása írható a számlájára. Ha megtanulunk és rendszeresen alkalmazunk stresszoldó technikákat, már sokat tettünk az egészségünkért. Ezt már gyermekkorban érdemes elkezdeni.

osz3

Miért fontos a bélflóra szerepe?

Kiegyensúlyozott táplálkozás mellett nem merül föl problémaként a bélflóra károsodása. Azonban az étkezés egyoldalúvá válása, a stressz károsítja a bélflóránkat.

A bélrendszerünk valójában a legnagyobb immunszervünk, így annak károsodása az immunrendszer gyengülését, majd a betegségekre való hajlamot is magával hozza. Ilyenkor akár kúraszerűen, de elhúzódó kezelésként is érdemes az élettanihoz hasonló bélflórát tartalmazó készítményeket, probiotikumokat szednünk.


Mit tehetünk, ha a gyerek folyton beteg?

Elsősorban a megelőzéssel tehetjük a legtöbbet. Ezekről a fent leírt lehetőségekről gyermekkorban sem kell lemondani, alkalmazhatók bátran.

Ha mégis sokat betegeskedik, hisz a közösségekbe kerülés minden ősszel ezt hozza magával, az sem baj feltétlenül, mert az óvodáskor elején még immunológiai mélyponton van a szervezete és úgy érik, erősödik, ha találkozik sokféle kórokozóval.

Különösen a kicsik hajlamosak a rendkívül egyoldalú táplálkozásra, így náluk fontos a megfelelő vitaminpótlás, teljes értékű táplálékok fogyasztása.

Fontos nagyon hamar megtanítani őket az alapvető higiénés szabályokra, hiszen sokszor ez áll a járványosnak tűnő megbetegedések hátterében: egyszerűen nem szoktak és nem tudnak megfelelően kezet mosni, orrot fújni. stb.

06_IMG_2909

Ahogy már említettem, jó hatásúak a bélflóra kiegyensúlyozására szolgáló készítmények, a probiotikumok is.

Speciális „immunerősítésre” csak ritkán van szükség, azt is inkább személyre szabottan célszerű alkalmazni.

Ha pedig mégis megbetegszik a gyerek, és antibiotikumot kell szednie, az egészséges bélflóra érdekében a probiotikumok szedését is meg kell kezdeni.

Szép napot!

 Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!