A napfény illata

15 ötlet egy csinosabb előszobához

A mostohán kezelt helyiség varázslatos átalakulása. Felújítási ötletek.

 

Bár ebben a nagy napsütésben még nem gondolunk rá, de hamarosan eljön az ideje a kabátoknak, csizmáknak, esernyőknek, és még nagyobb szerepet kap az előszoba, ami tele lesz sáros cipőkkel, nedves kabátokkal, táskákkal. Ráadásul még sötét is lesz. A legtöbb magyar előszoba – köztük a mienk is – természetes fény nélküli, szűk, hosszú folyosó.

Mivel azonban innen indulunk, ide érkezünk, és vendégeinknek is ez az első benyomása az otthonunkról, fontos, hogy kellően funkcionális, ugyanakkor barátságos is legyen.

Az alábbi átalakítások azt mutatják, hogy még a reménytelennek tűnő esetekből is ki lehet hozni valami sokkal jobbat.  Igyekeztem olyan  (külföldi) példákat keresni, melyek a magyar előszobákhoz hasonló adottságúak.

Marimekko stílusban

Bár az előtte állapot sem volt rossz, a felújítás után az előszoba sokkal karakteresebb lett.

01

Előtte

A falra Marimekko textilt ragasztottak, a tárolást IKEA cipősszekrénnyel oldották meg, ennek az a nagy előnye, hogy pont annyira mély, amennyire a cipőknek szüksége van rá. A tálcás cipőtárolás esőben, hóban nagyon hasznos.

02

Utána

03

Tértágítással

Az előszobából nyíló “lomos”, vagy beépített szekrény  elbontása lehetőséget ad arra, hogy kicsit tágítsuk az előszoba terét.

04

előtte

Ide elfér aztán egy pad, és egy nem túl mély szekrény is. A fehér fal szintén tágítja, és világossá varázsolja a teret.

05

utána

Fekete és fehér

Ha az előszoba kevést fényt kap, nem jó sötét falszínt használni, és célszerű megfelelő világításról gondoskodni. Sok tároló gondoskodik  arról, hogy ne legyen rendetlen a helyiség.

07

Lakásból otthon

Az alábbi példa jól mutatja, hogyan tehetjük otthonosabbá ezt a kicsit mostohán kezelt helyiséget.

08

utána

09

A festék csodákat művel

A padló, fal és az ajtók átfestése újjá varázsolta az előszobát. A gyerekrajzokkal, fotókkal pedig barátságosabbá válik.

10

11

Az ilyen keskeny helyiségek esetén a falakra világosabb színeket érdemes festeni, a dekoráció az oldalsó falakra kerüljön, ide érdemes tükröt is tenni.

12

A kevés, könnyed bútor is csökkenti a zsúfoltságot.

13

14

15

16

17

Szép napot!

A képekre kattintva eléred  a képek forrását. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

 

Mentés

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!