A napfény illata

Mesebeli kirándulóhely a Zemplénben

Mintha nem is Magyarországon lenne hazánk rejtett kincseinek egyik csodás példája. Kirándulásajánló családosoknak.

 

Érdekes dolog az, amikor az ember és a természet együtt alkot valami szokatlanul szépet, ami annyira ámulatba ejtő, hogy  2011-ben Magyarország legszebb természeti csodájává választották.

 

3

Ez a Megyer-hegyi tengerszem,és malomkőbánya.

És bár földrajzi értelemeben nem igazi tengerszemről van szó, az ég türkizkéken tükröződik az egykori bánya szabálytalan alakú tavában.

4

 A helyet megközelíthetjük Sárospatakról, vagy Károlyfalváról indulva is, mi ez utóbbit választottuk: kocsival Károlyfalváról a tengerszem feliratú táblákat követve a horgásztóig lehet eljutni, ahonnan egy kb. 1 kilométeres kaptató vezet az egykori malomkőbányához.

8

Gyerekekkel, és nem hosszú túrákra edzetten is sikerült megmászni ezt a szakaszt, bár kissé lógott a nyelvünk a végén.

Maga a hely tulajdonképpen egy kőbánya: gabonaőrlők, érczúzók, paprikamalmok malomköveit bányászták itt egykoron, egészen a 15. századtól. A Megyer-hegy ugyanis vulkáni eredetű riolittufából áll, ez egy puha, jól formázható kőzet, mely egy utóvulkáni tevékenység következtében kovasav járt át, amitől igen kemény lett.

5

Maga a bányászat kézi erővel történt,  a köveket egészben bányázták, egy óriási “körzővel” rajzolva meg a sziklában a kitermelésre szánt kőformát.

 Az itt bányászott kövek külföldön is keresettek voltak, őrlés során ugyanis a búzaszemek kissé meg is pörkölődtek, kellemes ízt adva a lisztnek.

9

A bánya 1907-ben zárt be. A bánya üregét  idővel esővíz töltötte fel, így  jött létre a kb. 6m mély tó. A körülötte  magasló sziklafalak elérik a 70 métert.

A tavat a hajdani bánya peremén jó körbe lehet járni, körben korlátok vannak, ami egy kis biztonságot, és nyugalmat ad a szülőknek is. A látvány pedig vadregényes.

6

A tengerszemet megkerülve lementünk a kanyonszerű sziklanyíláshoz, közvetlenül a víz mellé.

7

A tó és környéke természetvédelmi terület, tele növényekkel, állatokkal.

És azt, hogy tényleg mesebeli, mi sem példázza jobban, hogy itt forgatták Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika című gyerekregényéből készült filmet.

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!