A napfény illata

Élet a halál után

Üzenet a múltból.

 

Sajnos, sohasem találkozhattam a nagymamáimmal, nem süthettek nekem finom illatozó kalácsot, nem simogathatták meg a fejemet, kedvesen mosolyogva és én nem bújhattam hozzájuk, hogy magamba szívjam friss levendulaillatukat.

Régi-régi fotókról köszönnek csak vissza, valami távoli, mégis ismerős tekintettel.

nagyik

Mert a tekintetek közösek: dédié, nagyié, anyáé, unokáé.

Felnőttként gyakran mérgelődtem a széles állkapcsom, nagy orrom és lapos fejtetőm miatt.
Aztán a fotókat nézve kiderült, hogy az apai nagyapámnak volt ilyen a fizimiskája, a lapos tarkót pedig apámtól örököltem, aki talán a dédapjától. Szúrós tekintetem dédanyámé.

Mennyit morogtam miatta, hogy milyen nehéz nekem búbos frizurát készíteni, mígnem az élet úgy nem hozta, hogy én kezdtem el nyírni édesapám haját, és ekkor visszaköszönt ez a fejforma. Ekkor eszméltem rá, hogyha végigsimítom a hajam, apám öröksége köszön vissza.

Family2003_01_023

A testem, – és talán az érzésem is – magában hordozza az előző generációk életét. Attól különleges, hogy belőlük épül fel, hogy más, mint a címlapokon sorakozó, médiában megjelenő elvárás.

nagyapa

Az őseim lenyomata. Ha tükörbe nézek, őket is látom: élet a halál után.

Kislánykoromban, amikor a felnőtt jövőmet kellett elképzelni, mindig házról, kertről, nagy családról álmodtam, akiknek kemencében sütöm a finom, illatos kenyeret, melyre páratlanul finom, saját készítésű lekvárt kenek, reggelente közösen lángost reggelizünk a szépen terített asztal körül, a lángosra pedig saját készítésű sajtot reszelünk.
Persze az életünk ma nem ilyen. Állandóan rohanunk, és ahhoz is sok időnek kellett eltelnie, mire végre megtanultam finom lángost sütni. A kelt tésztákkal még sokszor bajban vagyok.

lángos

Álmomban egy napot a nagymamámmal töltöttem: mesélt a gyerekkoráról, hogy milyen volt a háború, milyenek voltak a gyerekek, nagyot nevettünk apa csínytevésein. Aztán hosszú, fényes haját gyorsan kontyba fonta, kötényt kötött, huncutul kacsintott egyet, majd a fülembe súgta: most elárulok neked egy titkot, családi titok, őrizd meg jól.

És csak beszélt, és beszélt, miközben fürgén a lisztet szórta, a tésztát dagasztotta, és még akkor is, mikor a kalácsot illatosan kivette a sütőből.

kalács

Egy mosolyt láttam még az arcán, aztán felébredtem.
Gyorsan felöltöztem, kötényt kötöttem, és megsütöttem életem legjobb kakaós kalácsát. Egy mosoly futott át az arcomon, és tudtam, ezt a titkot én is átadom majd. Tudod, mi volt az?

„Süsd bele a szívedet is!”

Akkor, ott megértettem, hogy milyen fontos elődeink öröksége, és megtanultam elfogadni magamat is olyannak, amilyen vagyok. Ez volt ez én boldog napom.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!