A napfény illata

DIY gumikarkötő, Katalin hercegné kedvence

Az első sulihétnek már meglett az eredménye: új szenvedély született, méghozzá a gumikarkötők készítése. A lányom a suliban tanulta, és persze itthon is megmutatta, sőt vennünk is kellett hozzá rögtön egy csomag gumit is. Aztán még néhányat… 🙂

2

Ugyanis, úgy tűnik, ez igazán ragályos, mert a kisfiam is karkötőket készít, sőt már az óvó néninek is megmutatta, hogyan kell. 🙂 Igazi kedvenc lett.

Ők ugyan nem tudják, de Katalin hercegnő és David Beckham is előszeretettel viseli ezeket a gumikarpereceket. 🙂

Bár árulnak hozzá mindenféle kiegészítőt, mi csak gumit vettünk (250 Ft volt) és abból készültek a csodák, amik lehetnek kétszínűek, szivárványosak, szakaszosan színesek, szóval olyanok, amilyennek csak szeretnénk.

1

A technika gyakorlatilag a körmöcskézéshez hasonlít, a gyerekek a ujjukat használják “körmöcskeként”, de helyette használhatunk egy csipeszt is. Először a csipeszes verziót mutatom.

Válasszunk egy gumit, amit nyolcas alakban tegyünk a csipeszre.

3

A következő gumit szimplán csak rátesszük a csipeszre.

4

És így járunk el a következővel is.

5

Ezután a legalsó (nyolcas alakú) gumi jobb oldalát átemeljük a két felsőn, és középre engedjük. Leírni bonyolultabb, mint megcsinálni!

6

7

Ugyanezt kell tenni a másik oldalon is.

8

9

Erre egy újabb gyűrűt húzunk.

10

Majd a műveleteket ismételjük, vagyis a legalsó gumigyűrű jobb és bal oldali szárát átemeljük a két felső felett, újabb gumit teszünk a csipeszre, és így tovább a kívánt hosszúság eléréséig.

Amikor készen vagyunk, a készletben található kis kapoccsal rögzítjük a karkötő két végét.

11

12

Íme egy kis videó, hogyan készül ez a pici ujjacskákon:

Ez az alap karkötő, de a variációk száma végtelen. Holnap mutatok egy virágos verziót:

2

 Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!