A napfény illata

Csinálj követ gyurmából!

Egy szuper jó kis kőgyurma recept következik, melyet a barátainktól tanultam, és amit csak ajánlani tudok, mert olcsó konyhai alapanyagokból is készíthetünk izgalmas játékokat a gyerekeknek: például kalózos játékot, kőedényeket :-), kőszobrokat, kavicsszobrokat, dinoszaurusz fosszíliát, vagy a Stonehenge mását. 🙂

4

Hozzávalók:
2,5 dl lefőzött kávézacc ( a lefőzött őrölt kávé)
2,5 dl liszt
1,2 dl só
0,5 dl homok (2 maréknyi a homokozóból 🙂 )
kb. 2 dl víz

Egy tálban keverd össze a szilárd hozzávalókat, majd adagolva keverd hozzá a vizet is.
33
Ebből só-liszt gyurma állagú anyag lesz, amit tetszőlegesen formázhatunk.
32
Nálunk a kincskereső játék a nyerő, így kalózkincseket készítettünk: a gyurma belsejébe üveggolyó, apró játék került, ezeket csigaházakkal, dinólábnyommal díszítettük.
34
A kövek kb. 2-3 nap alatt száradnak ki levegőn, de persze a gyerekek rögtön játszani akartak, így 150 fokon kb. fél óra alatt kisütöttük őket, (de igazán ezután még másnapra keményednek meg teljesen). Így kézzel könnyen széttörhető és hozzáférünk az ajándékokhoz.
Ha elkészültek, indulhat a kincskeresés: térképet rajzoltam és elemlámpával sötétben kellett megtalálni a köveket.
6
5

Szép napot!

A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!