A napfény illata

Gyerekrajzok otthon

 Akinek gyereke van, az tudja, hogy a rajzok nagyon gyorsan szaporodnak otthon, némelyiket be sem fejezik a gyerekek, mások viszont jól sikerültek, különlegesek, kedvesek. De mit tegyünk, ha a lakásban akarjuk kihelyezni őket?

Én egy dossziéban gyűjtögetem a Panna rajzait, az elsőket is, amik csak firkálások voltak. 🙂 Ez aztán jól jött, mikor Máté készítette az első rajzokat, és nagyon megdicsértem, milyen ügyes. Erre Panna kijelentette, hogy nem is ügyes, ez csak firkálás. Mondtam,  hogy ennyi idős korában ő is ilyeneket rajzolt, de persze szerinte ő sokkal ügyesebb volt! Így aztán elővettük a rajzgyűjteményt, és a lányom nagy meglepetésére az első rajzait is, amik persze ugyanolyan szépen voltak, mint Mátéé. 🙂

3

Kirakni mindig aktuálisan a frisseket szoktuk: a hűtőszekrény szolgál kiállítófelületként.

Íme azonban néhány ötlet, ha időtállóbb megoldást szeretnénk a kis művész legjobban sikerült, legemlékezetesebb munkáinak.

Ha a  legkisebbek első alkotásaiból, firkáiból, pacáiból köröket vágunk ki, majd ebből készítünk kollázst, egy klassz színes képet kapunk.

4

A művész és az alkotás egy képen. 🙂 Ajándéknak is kiváló!

5

A festékkezdeményekből figurákat is kivághatunk, például állatokat.

6

16Egyforma méretűre vágott rajzokból, vagy azok részletéből kollázst készíthetünk. Ha az egész rajzot szeretnénk megőrizni, beszkennelhetjük, majd kis méretben kinyomtathatjuk azokat.

12

Szerintem nagyon jó ötlet, ha fotókönyvet készítünk az alkotóról és az alkotásokról. Akár úgy, hogy kihagyjuk a képek helyét és azok eredetiben kerülnek bele a könyvbe, akár úgy, hogy beszkenneljük azokat. Én speciel nagyon szeretem a Cewe fotókönyveket, évről évre évkönyvet készítek, és babakönyvet is csináltam már, nagyon jól használható a program.

8

9

Van már olyan mobilalkalmazás is, amely lehetővé teszi a képek digitális tárolását, amiből akár albumokat , ajándéktárgyakat nyomtathatunk.

11

És kialakíthatunk a lakásban egy galériafalat is a gyerekek rajzainak. A képeket bekeretezhetjük,

12

csíptetős táblán állíthatjuk ki,

13

egy csirkeháló is jó szolgálatot tehet,

14

és egy függönyrúd és csipeszek, ezek segítségével is készíthetünk alkalmi kiállítást.

15

 És Ti hová teszitek a gyerekrajzokat?

Szép napot!

A bejegyzésben szereplő képek forrásait a képekre kattintva éred el. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!