A napfény illata

Szülinapi buli : sótartós meghívó sk.

A szülinapi partikkal úgy vagyok, mint annak idején a Barbie babákkal, és a  rózsaszín ruhákkal. Mikor elképzeltem, hogy milyen lesz kislányt nevelni, határozottan elhatárolódtam a Barbie babáktól, és úgy terveztem, hogy az én lányom nem fog csupa rózsaszínben pompázni. Működött ez egészen addig, míg leánykám el nem érte a két-három éves kort, és  fejlett öntudattal csak a rózsaszínű ruhákat akarta hordani és természetesen Barbie babáról álmodozott. Így aztán lett Barbie babánk és egy halom rózsaszín ruhácskánk :-), mert időközben rájöttem, hogy nem lesz attól a gyereknek semmi baja, ha megkapja ezeket, miközben olyan játékokat, értékeket is kínálunk neki, amit mi fontosnak tartunk.
Így van ez a szülinapi bulikkal is: 4-6 fős kis családias zsúrokat szoktunk tartani, ahol természetesen van minden: zene, tánc, kézművesség, játékok, és persze meghívó is dukál, melyet magunk készítünk, most például sótartósat.

A meghívó elkészítéséhez szükséged lesz színes origami papírra (vagy négyzet alakú színes papírra).

  • A papír szélét vágd körbe cikk cakk ollóval.
  • Ezután hajtogass sótartót, a hajtogatás menetét innen letöltheted.
  • Vágj ki öntapadó címkéből 4 db kört (vagy egyszerű papírból, melyet ragasztóval rögzíthetsz a megfelelő helyre).
  • Ezekre írj invitáló szöveget, és ragaszd a sótartó külső oldalaira.
  • A belső felhajtható részekre írd fel az időpontot, címet, telefonszámot, illetve minden olyan információt, amit fontos lehet (például öltözék, megközelíthetőség..).
És készen is van az egyszerűen elkészíthető, de mégis kedves, ötletes meghívó, aminek a hajtogatásába, vágásába, ragasztásába a gyerekek is besegíthetnek:


A meghívót legalább egy héttel a zsúr előtt célszerű átadni. Már csak izgulni kell, hogy mindenki ráérjen, és egyik kis vendégjelölt se betegedjen meg ebben a kissé fázós, változékony őszi időben. Ja, és lehet tervezgetni a bulit!

Szép napot!

Keress a Facebook-on is: minden nap új ötlet, inspiráció itt:
https://www.facebook.com/pages/Anapfenyillatablogspothu/250663971725153?ref=hl


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!